![](http://www.freshtvinc.com/wp-content/uploads/2014/12/devin-and-carrie-ridonculous-race.png)
Az interjúk ebben a spin-off évadban gyakorlatilag a Totál Drámás gyóntatószékes jeleneteit jelentik, ez egy fontos eleme a shownak és a kettő között tényleg nagyon felfedezhető a hasonlóság. Az interjúk során a versenyzők képesek arra, hogy beszéljenek egymással, hogy megbeszéljék a kapcsolatukat, más versenyzőkről vagy a műsorról is mondhatnak pár szót, akár még a múltbéli tapasztalataikról is mesélhetnek a partnerükkel. Az összes csapat beszélt az ilyen gyóntató szobában, a fő helyszín egy szoba, ahol ezek az interjúk zajlanak, miközben a háttérben egy világtérkép látható. Már az 1. részben használják ezeket a csapatok a gótokat kivéve (ők csak később) azért hogy bemutatkozzanak, ekkor és a későbbiek során is láttuk mindig egy csíkban a két csapattag nevét és a csapat nevét is, például "Legjobb barátok".
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H26.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H26.png)
Egy másik formában az interjúnak, ami szintén használatos az egész szezonban, mikor a versenyzők egyszerűen az operatőrök előtt beszélnek a kamerákba, de ezek általában viszonylag rövidebbek és a háttér mindig elmosódik, hogy kihangsúlyozzák a csapatok tagjait.
![File:Stepbrorockers.png](http://vignette3.wikia.nocookie.net/totaldramaisland/images/0/09/Stepbrorockers.png/revision/latest/scale-to-width-down/640?cb=20150924030935)
Van egy harmadik fajta interjú is, ezek mindig egy-egy csapat kiesése után zajlanak le. Ez a fajta interjú a 2. részben kerül bevezetésre, miután az első csapat, vagyis a szerepjátékosok kiestek. Miután Don bejelentette, hogy az aktuális csapat kiesett, ők pedig ebben a formában mondják el az utolsó megjegyzéseiket, beszélgetnek egymással, például a tapasztalataikról, vagy hogy milyen volt a verseny számukra összességében, közben pedig a csapatok legtöbbször elsétálnak a naplementében, vagyis ez egy végső "búcsú" tőlük a közönségnek. Ezekek a képeket a "Kiesettek" menüpontban nézhetitek meg bővebben.
Galéria:
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H19.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H19.png)
Geoff és Brody első interjúja a versenyben.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H20.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H20.png)
Ellody és Mary összehányt szemüveggel.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H21.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H21.png)
Leonard a Tammy-vel létrejött barátságuk eredetét meséli.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H22.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H22.png)
Owen Noah-t bosszantja a plüssmackójával.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H23.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H23.png)
Carrie bevallja a nézőknek, hogy szerelmes Devin-be.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H25.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H25.png)
Gerry és Pete a saját öregségükön nevetnek.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H27.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H27.png)
MacArthur nem bízik a jégtáncosokban.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H28.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H28.png)
Jen és Tom félnek a gejzírektől.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H29.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H29.png)
Dwayne-t pofon vágta az izlandi nő.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H30.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H30.png)
Kelly magabiztosan beszél.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H31.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H31.png)
Miles-t majdnem megették a cápák.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H32.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H32.png)
A gótok próbálják kifejezni a boldogságukat.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H33.jpg](http://kephost.com/images/2015/10/30/H33.jpg)
Kitty idegesíti a testvérét az interjúban.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H34.jpg](http://kephost.com/images/2015/10/30/H34.jpg)
Carrie örül annak, hogy Devin őt dicsérte meg Shelley helyett.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H35.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H35.png)
A randizókból gyűlölők lettek.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H36.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H36.png)
Mickey és Jay pacsit akarnak egymásnak adni.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H37.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H37.png)
A gótok bemutatják az új külsőjüket.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H38.png](http://kephost.com/images/2015/10/30/H38.png)
A mostohatestvérek kibékültek és megölelték egymást.
![http://kephost.com/images/2015/10/30/H39.jpg](http://kephost.com/images/2015/10/30/H39.jpg)
Ifjabb Dwayne az apja helyett is kínosan érzi magát.
Érdességek:
- Carrie és Devin beszéltek először az új "gyónóban", vagyis ők használták először a sorozatban.
* Érdekes, hogy őket mutatták be először, harmadiknak pedig Emmát és Kitty-t, ami előre jelezte volna, hogy ez a két csapat bent lesz a top 3-ban a jégtáncosokkal, de végül változtattak a kiesési sorrenden.
* Carrie és Devin között is Carrie beszélt először ott a sorozatban.
- Másodiknak Kelly-t és Taylor-t mutatták be, vagyis az első olyan csapatot, ahol a tagok családtagok és érdekes, pont ők estek ki először közüllük.
- A felnőttek közül Kelly beszélt először az interjúk során.
- A gótok az egyedüliek az évadban, akik nem beszéltek a gyónóban az 1. rész során, csak a 3. részben, akkor is az operatőröknek, de a világtérképes, hivatalos interjú az 5. részben zajlott le náluk először, tehát ők használták legkésőbb.
- A Totál Drámás veteránok közül Owen beszélt először.
- Először a rendőr kadétok beszéltek egy másik csapatról interjú formájában, a jégtáncosokról a 3. részben.
- Az utolsó négy csapat, akik interjút adtak, a vegetáriánusok, a géniuszok, a szerepjátékosok és a tenisz riválisok pont az első négy kieső csapat lett.
- Az operatőrös interjú fajtát először Mickey és Jay használta az 1. részben.
- A szerepjátékosok, az első kiesők beszéltek először a "végső búcsú" interjúban.
- A jégtáncosok használták utoljára az ilyen "végső búcsú" interjút és ők sétáltak el valaha (a végső döntő helyszínére) utoljára.
- A legtöbb csapat mind elmesélte ebben az interjúban, hogy találkoztak először és mióta ismerik egymást, egyedül a géniuszok nem, mert Ellody Geoff-el beszélt erről a 2. részben.
- A szörfhaverok használták adtak utoljára interjút az évadban, mégpedig a fináléban.
- Carrie, Miles és Stephanie az egyetlenek, akik az interjúk során egyszer hánytak.
- Noah, Emma, Ryan és Stephanie az egyetlenek, akik az interjúk során kimentek a szobából a másik csapattársuk miatt.
* Véletlenül pont két szerelmespár tett ilyet.
|